BEMUTATKOZÁS

“… kezdetben vala a játék. A teremtő spekulált.
Időszerűen. Ezt pártold, ez nem öl. Eme-ama-tőrt.
 
Az ércbányászatáról nem éppen híres Vas megyében viszonylag kevés intézmény, vállalkozás és egyéb csoportosulás viseli a “VAS” nevet.  Talán azért van ez így, mert a mögöttünk hagyott 30 évben bizony voltak olyan “acélos” időszakok, amikor könnyen meggyűrődtek a “vasalatlanok” és hamar “megrozsdásodtak” az edzetlenek. Vas megyében ma is sokan vannak, akik “névtelenül” is nagyot alkottak: zenei műhelyek, klubok, színi egyletek és más kulturális formációk. Közülük az egyik a Ferrum, amely Kr. után l976-tól 2000-ig “csak”  színpadként jegyezte, 2000 óta pedig színházi társulásként, egyben közhasznú szervezetként is definiálja önmagát. A FeSzT tehát közel három évtizede edzi és csiszolja tagjait, miközben edzi és csiszolja Vas közönségét is.
30 év mindannyiunk életében nagy idő: ezalatt minden emberfia felnőtté cseperedik és minden emberi közösség megöregszik egy kicsit. A társulás házi krónikájában lassan csínytevéssé szelídülnek a hajdani lázadások. Az egykor oly cirkalmas történeteknek csak a váza marad, és már nem is értjük mindig a régi tagok szófordulatait. A Ferrum mégis képes volt megőrizni és átmenekíteni a vasra jellemző értékeket: a szilárdságot, a keménységet, az eredet vállalását, a folytonosságot. Ahogy a római cézárok – és az ősferrumosok – mondták: Recipe Ferrum! Légy kemény!
A Ferrum történetében egész sor(j)a van annak, hogy miért volt – és miért lesz –  fontos a FeSzT a megyeszékhely, a régió és kicsit talán az egész ország polgárai számára. Sokunk tényleg csak sorjákat kaptunk ebből a vasból: egy-egy jó barátságot, néhány színpadi deszka- és függönyillatú évet és felejthetetlen színházi estéket.
Ha az olvasó tovább lapoz, akkor meggyőződhet róla, hogy a Ferrum feszt is folytatja a sor(j)át, mert színjátékos tagjai, amatőr státusuk ellenére, jelenleg is az élet értelmes megélésének szinte egyedül lehetséges területének tekintik a színpadot.
Kérjük, hogy a jövőben (is) érdeklődéssel figyelje a vasi “vasasok” produkcióit, és minél többször szemtől-szemben is köszönthessük egymást a Ferrum Színházi Társulás előadásain.

Meskó Krisztián
a FeSzT elnöke

Török Gábor
a társulat művészeti vezetője

Török Gábor – Cukor György:
Ama-tőr-szöveg
A Ferrum Színpad 20, a rendező 50 éves
(Első megjelenés: ÉLETÜNK, 1997/2. szám: 226-227. p.)
Add meg uram a mérlegelést, a keserves tűnődést. Lehessek valóságosan az a színpadon, ami életemben soha.
De add, hogy ami az életem, megmutathassam.
Ha fényben állok s látszom, hiúságot, önmutogatást kívánok ügyeimben.
Add, hogy ne fulladjak-dögöljek a színen: játszva az emberi szomjúságot, ami az életünk.
Lehessek az ördög előtti idő tanúja, hadd legyen jelen, hadd tudhassam, hogy nincs vége.
Engedd hinnem hát, hogy tépelődve is igazam van.
Engedd, uram, hogy elvesszek, hogy vége legyen.
De a korán elém hulló függönytől óvj meg engem, védj meg a hordószónok szerepétől.
Hagyd, hogy úgy járjon az eszem kereke, mint az évszakok pontossága,hadd legyek az érvényes, a természetes bohóc.
Vagyok mulandó, veszendő, a jelmezem nem kívánkozik a föld alá. Kiállunk, jelmezem s én.
Ne ácsorogjak egyedül, ha kiáltok. Halld meg.
Segítsd elhinnem, hogy buta vicc a halál, mert szemem világa nélkül összedől a világ, összedől bizony, ha a színről hiányzom.
Hagyd, hogy én küldjem magamat pokolra, ha ami itt van, kevés.
Ne emberféle tanítson alázatra, térdeplésre. Oktalan mosolyom vedd el, ha vigyorgok, varrd be a pofám.
Ne bicsaklítsd meg a nyakam, magamtól verem az orrom mindenféle szennybe.
Ami megy, az én bőrömre megy. S csontjaimra egyezkedem, hadd adjam el ingyen.
Kell az egyhuzamú kedv, a nevetés a hidegben: hadd nézzek a tükörbe, jól áll-e  nekem a fagyhalál.
Rossz nem lehetek, nincs hozzá terep.  Te kényszerítesz, hogy új megvilágításba tegyem a dolgokat. Elúnva savanykás vétkeimet. A büntetésnek amit rám mérsz, a fájdalomnak olykor nyomasztó terhe nagyobb az én szimpla vétkeimnél.
Vétkeknek és büntetésnek egymáshoz nincs köze.
Épületes lét ez, uram.
Hát nem találhat meg a feloldozás, a kegyelem, ezért lépek színre. De bármi lesz is, én szotyolázgatok a kulisszának dőlve a napon, köpködöm a héjat. Rágyújtok, én vagyok a helyzet ura.
Én botlok el a saját lábamban siralmasan és jól. Én mutatom meg az igazi nevetés módját.
Káromkodom az utcasarkon a hóban, az én nagykabátomat kapkodja a szél.
Én iszom ki a repedt poharat.
Fenékig.
Én vagyok a surmó tökkelütött, aki még ma is aláteszi a vállát.
Bármiképpen snittelsz, én vagyok az, aki ott hátul a színen átmegy emlékezetesen.
Vidítsd fel játékosaidat uram, hisz színre vannak léptetve. Más helyük nincs.
Jó kitalálás: kezdetben vala a játék. A teremtő ember spekulált. Időszerűen.
Ezt pártold föl, ez nem öl. Eme-ama-tőrt.
És tapsoljon az ég.